Rozvrh II

 Kiadó: Marek ©edivý
 Fejlesztő: Marek ©edivý
 Megjelenés éve: 2007.
 Műfaj: Órarend 

Marek ©edivý neve nagyon ismerősen csenghet sokunknak. Alkotott ő már emlékezetes programot számunkra, aki mégsem ismerné: ő a készítője a korábban már bemutatott, óriási sikerű BTInfo alkalmazásnak is. Ebből már sejthetjük, hogy ezúttal is egy nagyon átgondolt, sokat tudó alkalmazással fogunk megismerkedni.
Ne ijedjünk meg a program számunkra túl sok mássalhangzót tartalmazó címétől. A Rozvrh II egy órarend alkalmazás. Ebből a fajtából eddig nem sokat láthattunk, említésre méltó próbálkozás ezen kívül csak lelkes programozó fórumtagunk, Gericop nagyszerű MyST-je volt (amelyet Fórumunkból lehet letölteni).

Az alkalmazás első megnyitásakor a program cseh nyelven felkínálja az alapbeállítások elvégzését, kiválaszthatjuk a nyelvet, azt, hogy a program megjelenjen-e a háttérképben (JP-7 és JP-8-as telefonok esetén), és az időszakos frissítést. Ugyanitt lehet skin-t is váltani (a program telepítésekor kapunk két beépített skint). A megfelelőket beállítva (Vybrat) a program egyelőre még üres főképernyőjén találjuk magunkat. Egy nagyon elegáns sárga színvilág köszönt ránk, ezt a már említett skin-beállítással lehet kicsit mérsékelni, egy viszonylag szolidabb kékre.

A stílusosan megnyíló főmenü első menüpontja a Tantárgyak. Itt láthatjuk az órarendet kezelő lehetőségeket. A Hozzáadás paranccsal új tantárgyat (vagy egy állandó programot, abban az esetben, ha már nem iskolába járunk, hanem egyéb elfoglaltságunk akad), adhatunk hozzá a már meglévőkhöz; ezekből válogathajuk később össze az Órarendünket. Megadhatjuk a tantárgy nevén kívül ennek rövidítését is (ha esetleg nem férne ki az órarend rubrikájában), az osztálytermet, egy kis jegyzetet, vagy egy képet is csatolhatunk hozzá.
A már felvett tantárgyak listája a Lista menüben tekinthető meg. A Szerkesztés-ben szerkeszthetjük át a tantárgyak jellemzőit, szintén a listából kiválasztva.

Az utolsó paranccsal, az Órarenddel rendelhetjük hozzá a kiválasztott napokhoz az aznapi órákat.
Ezután beállítjuk az órák kezdési időpontjait és időtartamukat. A készre beállított órarendet a program indítását követően (vagy bármikor) a Mutat > Órarend paranccsal tehetjük láthatóvá.

A Mutat > Most az aktuális időpontra beállított órát mutatja, és itt tekinthető meg az is, hogy ebből még mennyi van hátra, illetve, hogy hány százalékánál járunk és mikor ér véget. A Mutat > Napi-ban megtekinthetjük a hét napjainak programlistáját, ugyanitt a Tantárgyak pedig a tantárgyakat mutatja meg listába rendezve.

Értékelés: Nagyon jól megcsinált és könnyen kezelhető órarend-alkalmazás. Ha a programot a mellékelt JAD-fájllal telepítjük, akár háttérképként is használhatjuk (persze csak JP7/8-s telefonok esetén). Így mindig tudni fogjuk, mi a teendőnk.
A Rozvrh II letölthető a Fórumban. Marek barátunk engedélyével magyarra is lefordítottuk, a magyar nyelvű menü kiválasztható a program első indításakor! Érdemes tehát az első beállítások elvégzésekor a magyar nyelvet kiválasztani, ezután könnyebb lesz órarendünk behangolása a fentebb leírtak szerint!


- Michlantecuhtli -

LÁTOGASS EL A MyPhoneExplorer OLDALÁRA!
KÉSZÍTSD EL SAJÁT KÉPERNYŐVÉDŐDET!
KÉSZÍTSD EL SAJÁT CSENGŐHANGODAT!