2009. NOVEMBERI HÍREINK

2009.11.27.

Ismét egy bemutató videó Satio 3D-s képességeiből. Satio a szuperjátékok világában is kiemelkedőt nyújt.
Az első videó Kuraráról. A videó sajnos nem nevezhető profi munkának, de legalább látjuk élőben!

2009.11.26.

Esztétikai összehasonlítás: Xperia X10 prototípus vs iPhone 3GS vs HTC HD2 vs Samsung Omnia II.
Nagy baj az, ha a pszichológus felteszi nekünk a kérdést: akarsz beszélni róla? Ilyenkor rendszerint, ha javítani akarunk a mentális állapotunkon, muszáj beszélni róla. Nem jó erről beszélni, de hallgatni se jó, mert akkor soha nem leszünk olyan egészségesek mint mások.
A Sony Ericsson értékesítései napjainkban elérkeztek a mélypontra. Közölhetnénk itt a Gartner októberi adatait az USA-ból, innen-onnan, és azt látnánk, hogy októberben sok országban, ahol a cég termékei eddig tradícionálisan az eladások élmezőnyében (de legalábbis az első ötben) foglaltak helyet, mára beolvadtak az "egyebek" kategóriába. Csekély vigasz, hogy Indiában és máshol még mindig a 2. helyen tanyázunk, ha a mobilkultúra vezető országaiban kiesünk a kosárból...
A Sony Ericsson egyik eladási fellegvára eddig Anglia volt. Lehet, hogy csak eddig, addig amíg meg nem érkezett a piacra Satio. Örülhetnénk a szép modell megjelenésének, ha ismét nem ütnének vissza a cégen belüli morális állapotok következményei.
Beszéljünk róla? Ma Angliában a legolvasottabb mobilos oldalak szenzációit Satio és Aino megjelenése szolgáltatja. ... Beszéljünk erről fájó szívvel inkább a fórumban, a Hírek Sony Ericsson mobilokról c. rovatunkban.

2009.11.25.

Egy szép Aino videó. Vagy nem is a videó, hanem Aino ami igazán szép?

2009.11.24.

Aino tulajdonosok és leendő Aino tulajdonosok figyelem!

Fórumunkban elkezdtük a kijelzőméretetekre a képek, animációk, Flash Lite animációk és Flash Lite kijelzővédő órák tömeges feltöltését.
Sokan azt gondolták, hogy Aino 240x432-es kijelzőjére nehéz lesz majd megfelelő tartalmakat találni.
Nem így van! Legalábbis azok számára akik regisztráltak a SEria fórumába.
A fórumban már ma több mint 100, a kijelző méretére készített válogatottan szép képet és animációt tölthettek le! Ma jelentősen bővítettük a kínálatot, és a jövőben legalább hetente újabbak és mégújabbak kerülnek fel. A SEria gyűjteménye - korábbi ígéretünknek megfelelően - a világ egyik legnagyobb választékát fogja nyújtani az Aino tulajdonosoknak.
Ma újabb három Flash Lite óra található a kínálatban, és ezekből is legalább hetente jelennek majd meg újabbak.
Ha Aino tulajdonos vagy, vagy esetleg Aino vásárlásán töröd a fejed, gyere és győződj meg a lehetőségekről!
Végre találtunk egy olyan képsorozatot, amiben az X10-et alaposan szemügyre vehetjük minden oldalról - közelről készült fotókon. A fórum Android rovatában keresd és nézd meg ezeket a fotókat!

2009.11.23.

Eldar Murtazin, ahogyan ígérte pár nappal ezelőtt, részletesebben is megvizsgálta és elemezte a Sony Ericsson Kurara tulajdonságait. Az orosz nyelvű cikk megtekintéséhez klikkelj IDE.
KuraraMurtazin írása elsősorban Kurara piaci esélyeit taglalja. Mi megállapításai előtt nézegessük a sok Kurara fotót, és menüképet, de találunk néhány, Kurara 8 Megapixeles kamerájával készült fotót és egy videót is.
Meglepő - írja Murtazin -, hogy az általa hallott 5 végleges fejlesztési stádiumban lévő Symbian modell közül csak kettő kerül valójában a megjelenés közelébe, bár ezek mindegyike készen állna a bemutatkozásra. További gond, hogy az U5, U7 és az X10 nem jelenik meg 2009-ben. Valószínűleg a cég Satiónak "csinál helyet" a piacon a megjelenések elcsúsztatásával. A döntés helyességét majd Satió eladásai igazolják, ha nem éri el a várt sikert, máris ott várakoznak a háttérben a további már készen álló modellek.
Kurara képességei lenyegében azonosak a Samsung i8910 HD fizikai képességeivel, leszámítva a memóriaterületet és azt, hogy a Samsungban OLED kijelző van.
Összeszerelési minősége jó, a kijelző hasonló típusú mint Satióban, MicroSD kártya foglalat, microUSB és 3,5 mm-es Jack aljzat is található a készüléken. (A specifikáció néhány további részletét itt is olvashattuk 11.18-án.)
A menükről jónéhány képet látunk, amelyek között akadnak olyanok is amikben betekinthetünk Kurara "lelki mélységeibe". A készített fotókról sokat még nem állapíthatunk meg, mert bár Kurara hardveresen készen van, a szoftvere még valószínűleg nagyon béta (ez sejthető a menüképekből is). Murtazin szerint Kurarában kevés az innováció. Ez felveti a 2010 elején várható árakhoz történő illesztésének kérdését, szerinte Kurara csak akkor lehet sikeres, ha a bemutatkozó ára 300$ környékén, vagy az alatt indul.

Murtazin cikkében hosszasan elmélkedik a Sony Ericsson operációs rendszerekkel összefüggő lehetséges útjairól. Mi sem erre, sem a cikk egészére nem kívánunk, de nem is nagyon tudunk reagálni. Az orosz online mobilos sajtó, beleértve a Mobilereview-t is, általában korrekt tesztjei alapján népszerű szerte a világon. Most úgy érezzük, korai még véleményt mondani Kurara várható piaci helytállásáról, Eldar Murtazinnak erről és az operációs rendszerekről alkotott véleménye magánvélemény, ő sem lát jobban és messzebb a jövőbe mint a gyártók piackutatói. Ő más szemüveggel rendelkezik mint a hivatásos marketingesek, és tényleg élesebb lesz a kollektív látásunk, ha több véleményt ismerünk.

2009.11.21.

Tajpej - Xperia X10, erős bemutatkozás
Tajvan kicsi kínai sziget, mégis fontos minden mobilgyártó számára. A Sogi fórumából megtudjuk, hogy a Sony Ericsson 2009.11.19-én egy sajtótájékoztató keretében mutatta be az X10 első kínai példányait. A bemutatóról készült tudósítást érdemes megtekinteni minden érdeklődőnek, sok-sok képet, videót, egy-két eddig nem látott újdonságot és néhány kamera tesztfotót is találunk benne. Utóbbiaknak ne tulajdonítsunk nagy jelentőséget, mert a sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a bemutatón szereplő demó modellekhez képest már egy újabb kameramodul található a végleges termékben.
Abban bíztunk, hogy Tajpejben elhangzik valami újabb infó az Android 1.6 kérdésében, de egyelőre semmi újabb hírről nem tudunk beszámolni. Annyi biztos, hogy ha a szériagyártás indításáig nem készül el az Android 2.0 hibamentes változata, akkor az X10 az 1.6-tal jelenik meg, ez viszont talán már nem ugyanaz lesz, mint a mai verzió, ha minden igaz, akkor ebben már ott lesznek az 1.6 fontosabb javításai is (amiket decemberre ígért a Google). Sajnos ezesetben viszont a megjelenésekor az X10 nem fogja tudni kifutni a képességeit, hiszen az X10 minden részlete (OS-hardware összefüggések és az UX felület) az Android 2-re lett optimalizálva.
Egy érdekes Android alkalmazás: Prisjakt - de nevezzük inkább barcod scannernek. Lássuk, hogyan működik az X10-en. Egy Satio segítségével bemutatja a SE két munkatársa.

2009.11.19.

Rezisztív vs Kapacitív

Melyik érintésérzékeny technológia a jobb? Jobb egyáltalán valamelyik, vagy csak más?

Több részre tervezett cikksorozatunk első részében ezt még nem fogjuk eldönteni.
Az első részben csak a hiedelmekkel, félreértésekkel, a városi legendákkal foglalkozunk.
A következő részekben fogunk alaposabban ismerkedni az érintésérzékelő technológiákkal, és elsősorban a rezisztív és kapacitív érintőpanelekkel.
A címben olvasható kérdésre csak mindezek után, cikksorozatunk végén fogunk választ kapni, ehhez ugyanis kicsit részletesebben kell tanulmányoznunk a két ma legelterjedtebb technológiát, meg kell ismerni a döntésünkhöz szükséges szempontokat, majd végül ezek alapján igazságosan dönteni.
Olvasd el cikksorozatunk első részét. Klikkelj IDE!
Eldar Murtazin az orosz Mobile Review szakírója rövidesen eddig még nem ismert titkokat fed fel az információja szerint 2010 februárjában piacra érkező Kuraráról. Egyelőre csak egy új képet közölt a magánblogjában, azonban rövidesen újabbakat is nézegethetünk.
Kurara

2009.11.18.

Xperia X10 fotókollekció
Válogatás az Xperia X10 béta állapotú kamerájával készült teljes méretre nagyítható fotókból. Azt már látjuk, hogy az X10 kamerában is nagyon erős lesz!
Sony Ericsson Kurara (U5i) - az első negyedév végén?

A GSMArena közölte a Sony Ericsson hivatalos kiszivárogtatását. Kurara WAP profilját ITT nézhetjük meg. A kiszivárogtatott újabb két képet a GSMArena oldalán megtekinthetjük.
Kurara 360x640 képpontos 3.2" képátlójú, 24 bites színmélységre képes érintőpaneles kijelzővel rendelkezik. Operációs rendszere Symbian S60 v5, a chipset ARM Cortex A8 600 MHz, PowerVR SGX grafikus gyorsítással. 8 Megapixeles autofókuszos kamerájával 720p HD videófelvételre alkalmas, a kamera szoftveres képességei között ott találjuk az arc és mosolyfelismerést, a fotózást LED vaku segíti. Kurarán sokunk örömére már nincs Fast-port, microUSB és 3,5 mm-es Jack aljzat áll rendelkezésünkre.
Kurara - ez még nem a végleges neve, a név változhat, az U5i fejlesztői kód nem - bejelentésére és első hivatalos bemutatójára 2010 februárjában a Mobile World Congress 2010 időpontjában számíthatunk, illetve néhány nappal azt megelőzően, az Xperia X10 értékesítésének kezdő időpontjában: február 10-én.
Az MWC 2010 idején az eddiginél több új modell bejelentése várható Kurarán kívül, amelyek már az új Sony-Sony Ericsson szlogen jegyében fogantak. Kurara várhatóan az első bemutatót követően röviddel piacra is kerül, már az első negyedév végére.

2009.11.16.

Teszt szemle

Mobile.mail.ru - Előzetes vizsgálat: Sony Ericsson X10 - a legerősebb Android smartphone

A népszerű orosz lap az X10 prototípus példányát elemzi. A rövid adatlistában látjuk, hogy az oroszok is a kijelző 65k színárnyalat adatát ismerik, nem térnek ki erre részletesebben, tehát lehet, hogy a vizsgált példány kijelzője tényleg ennyire képes - egyelőre.
Az első bonyomások az X10-ről kedvezőek.
Anton Szpiridonov a Sony Ericsson két elkülönült kezelőfelületének áttekintésével kezdi cikkét: mit tud a TimeScape és a MediaScape, ami annál is érdekesebb, mivel a Sony Ericsson ezeknek más platformon is szerepet szán a jövőben. Mindkettő ki is kapcsolható és akinek az tetszik, használhatja az Android eredetijét. Ezért köszönet illeti a gyártót, mert nem utóbbi helyett, hanem annak alternatívájaként kapjuk a két felületet. Megemlíti később, hogy ez komoly érv, és megérdemelt a dícséret, mert sem a Samsung i7500, sem Motorola Milestone/Droid nem nyújt ilyen többletet, ezeknél maradhatunk a mezei és elég sivár Google felületnél. (Sokakban felmerülhet a kérdés: Szpiridonov miért ezzel a két felülettel kezdi az elemzést. Egy valóban szakembernek tekinthető író részéről ez nem meglepő. Szpiridonov tudja, hogy a TimeScape és a MediaScape egy olyan ergonómiai újítás amivel eddig nem találkoztunk más mobilokban. Nem véletlenül mondja a cég, hogy ezt minden platformon megvalósítják. Ezzel a kérdéssel egy rövidesen megjelenő cikkünkben is foglalkozunk!)
Az X10 több részletben is felkínál alternatívákat: többek között navigációra rendelkezésünkre áll a GoogleMaps és a WisePilot is. Van aki megismerve a Sony Ericsson más modeljeiben újabban megjelent navigátort ezt dicséri, bár a GoogleMaps esetében nem kell a térképeket minden alkalommal letöltenünk.
A TimeScape és a MediaScape egyelőre nem megy elég gyorsan a jelenlegi állapotban (és mint az egyik képen láthatjuk, a partnerek függőlegesen mozgatható térbeli listája sem tökéletes - legalábbis az orosz nyelvű példány esetében, mert más változatban ez már hibamentesen néz ki).
A cikk írója furcsálja, hogy a mintapéldányon az Android 1.6 van, és miért nem az Android 2, de mindjárt hozzá is teszi, hogy demó célból a cég a stabilabb 1.6-ot választotta. (Mint mi itt már tudjuk, sajnos az 1.6 sem elég stabil...) A vásárlók elvárják a 2.1 végleges verzióját a piacra kerüléskor.
Jónéhány menükép után a designról olvashatunk véleményt. "Az X10 nem olyan nagy mint gondolnád". Pár milliméterrel szélesebb széltében-hosszában mint a méretileg elfogadott iPhone. A design kiváló, és ezt néhány a fekete és a fehér modellekről készült fotó is illusztrálja. Ezután összehasonlító fotókat láthatunk a Nokia N97-tel és Satióval.
Bele is kukkanthatunk az X10-be, és ott egy egyelőre még titokzatos akkumulátort találunk. (Néhány korábbi fotón a BST-41-et láthattuk áramforrásként, ideje volna ezt egy újabb típusra cserélni - gondoltuk, és úgy látszik vágyunk meghallgatásra is talál, ez az 1.500 mAh-s akkumulátor egy valóban újabb akksi - a feliratokból egyelőre több nem derül ki.) Aztán komoly dicséret a három kezelőgomb, és a kijelző alján található nagy méretű ikonok használhatóságáról, ez az Androidokban eddig látott legjobb megoldás.
A szerző külön elemzi a TimeScape és a MediaScape menüket. Előbbi a "szociális" lehetőségeket (kapcsolatok, SMS, MMS, e-mail üzenetek és a közösségi webhelyek (Facebook, Twitter) és az összes ezekhez szükséges műveletet gyűjti egybe, a MediaScape pedig a megszokott multimédia funkciókat. A MediaScape természetesen magába foglalja a multimédia lejátszás mellett a PlayNow, a TrackID szolgáltatásokat is.
A kijelző. A kijelző nagyobb mint az iPhone-é, és nem süllyesztett, azaz a tokozással egy síkban van. Az érintőpanel kapacitív, karcolásálló üvegfelülettel. Az érzékenység jó, kiválóan reagál. Ami rossz, az az, hogy nem multi-touch (jegyezzük meg: mégcsak nem is dual-touch - egyelőre). "Nagyon megszerettem a kijelző képét", ráadásul az ikonok mérete is jól eltalált. (Ismét közbeszólunk: ez kapacitív technológia esetében kulcskérdés! Ennek ellenére a gyártók többsége erre nincs tekintettel.) A kijelző felett a fényérzékelő, a másodlagos (videóhívás) kamera és a közelségérzékelő látható.
Hol lehet az X10 helye a piacon? Mire az X10 megjelenik, addigra egész arzenál lesz Android mobilokból, ezek közül kiemelkedhet az X10 a hatalmas kijelzőjével, az erős processzorral, a jó minőségű kamerával. Kissé idegesítőnek hangzik a megjelenéskori áraként hallott infó: 30.000 Rubel, ez nagyon sok, de itt mégiscsak egy csúcsmodellről van szó. Nem tudom megmondani mennyi lesz a kereslet, egy "zászlóshajó" esetében nem számíthatunk tömeges vásárlásokra. Az X10 bejelentése nem ment túl simán, és a piacot felkavarta a Motorola Droid (Mileston) megérkezése is.
Anton Szpiridonovnak nagyon tetszik az X10. Sokba fog kerülni, de sok olyat tud, amit egyetlen konkurense sem, és mint műszaki alkotás is megérdemli az őt megillető figyelmet. "Véleményem szerint, ha sikerül tökéletes működésre bírni a TimeScape és a MediaScape felületet, akkor a jelenlegi legjobbnak tekintett HTC Sense (régebben: TouchFLO) után ez a felület fogja meghatározni a jövőt.
Kiábrándult Motorola Droid tulajdonosok

Ne gondolja senki, hogy kárörvendők vagyunk azért mert sok helyütt olvashatunk százegynéhányezer Motorola Droid vásárló háborgásáról, nem is beszélve a Motorola fórumokon elhangzó mérgelődő hozzászólásokról. A Verizon szerint ennyi mobiltelefont még sohasem hoztak vissza hozzájuk cserére mint a Droidból, emiatt napokon belül tervezik egy tájékoztató közlemény kiadását is.
Dehogy örülünk mi más bajának, csak most látjuk abbéli várakozásunk eredményét, hogy mi várható, hogy a Motorola kiadta a Droidot a már a megjelenés pillanatában közismerten hibák halmazát tartalmazó Android 2-vel.
Mivel az Android 2.0 (Eclair) buglistája ismert, nem csodálkozunk a kialakult helyzeten. Annál inkább csodálkozunk a Google felelőtlenségén, és szegény Motorola bátorságán. Aztán meg azon csodálkozunk, hogy egyes mobilos oldalak miért nem közlik azokat a híreket, amik az Android 1.6-2.0 körül kialakult helyzettel kapcsolatos információkat tartalmazzák.
Tehát a Motorola Droid. A vásárlók tipikus halmaza már az első napi használat után panaszkodik, hogy a Droid, meglepetésszerűen leáll, újraindul, az esetek jelentős hányadában ismeretlen okból hosszú másodpercekre megáll a legváratlanabb helyeken, vagy nem hajlandó a búcsúkijelentkezés után újraindulni sem. Zavarosan működnek a kamerabeállítási funkciók, de egyes más szolgáltatások is.
Ami viszont a legnagyobb baj, az az, hogy a leállások legtöbbje a sima hívásfogadás - híváskezdeményezés alatt következik be, és reklamálnak a Verizonnál, hogy "nem lehet vele telefonálni". A probléma különféle leírásaival tele van az amerikai mobilos sajtó. Mindenütt folynak a találgatások, hogy mi okozza a Droid tömeges használhatatlanságát. Sokan a mobil külső hangszórójára gyanakszanak, sokan másra, és elsősorban is az operációs rendszerre. Az Android oldalakon pedig már régen olvasható a lényeg: nem lett volna szabad az Eclairt kiadni. Kiváncsian várjuk mi következik ezek után, hiszen a Motorola beígérte a Droid európai változatát is Mileston néven...

Android hírek

Írtuk pár napja, hogy jelenleg kizárólag az Android 1.5 tekinthető üzembiztos, tesztelt operációs rendszernek. Eddig mindössze egy modell érkezett a piacra ami az 1.6-tal debütált, a HTC Tatoo. Sajnos a visszajelzések hasonló tartalmúak mint az előbb említett Droidnál. Lefagy, váratlanul újraindul a legkellemetlenebb pillanatokban, és a vásárlók jelzései szerint olyan szinten labilis, hogy még a beérkező hívásokat sem fogadja és nem is jelzi esetenként, ugyanakkor a hívó fél felé elutasított hívást vagy foglaltságot jelez. A Tatoo esetében már a mezei felhasználók is rájöttek, hogy ezek a hibák jellegzetesen azon múlnak, hogy korábban milyen menüpontban tartózkodott a használó. Erre össze is állítottak egy tapasztalati listát, amit mi itt nem közlünk, nem érint minket hála az égnek. Mindenestre ezek egyértelműen arra utalnak, hogy valóban súlyosak az OS hibák.
A Google természetesen ígéri az 1.6 javításait, de újabban azt jelzi, hogy aki még nem tette, 1.5-ről ne frissítsen 1.6-ra. A Google-nél tovább tart a pánikhangulat. Az amerikai piacon korábban értékesített HTC Herora jelentkező rengeteg panasz miatt hamarosan érkezik egy 1.5 servicepack, ami legalább az olyan legprimitívebb hibákat orvosolja mint a nyári időszámítás helyes megjelenítése és az üzenetek zavaros kezelését is megoldja. Mivel ez a servicepack csak az 1.5-re lesz hivatalosan, és az 1.6-ra nem is tervez hasonlót a Google, ez sajnos újabb érv az 1.6 ellen.

Mi meg most már határozottan állíthatjuk, hogy dehogy baj, hogy az X10 csak február 10-én jelenik meg. Addig bízzunk abban, hogy a Google is felnő a vállalt szerepéhez.

2009.11.13.

Csak van valaki aki tudja az igazságot?
Ma hajnaltól próbáljuk kideríteni az Xperia X10 végleges adatait, valamint a tényleges megjelenési időpontját.
Péntek van és 13.
Ma a legudvariasabb és legerőszakosabb kisérletek váltogatásával sem jutottunk előbbre, legalábbis olyan szintre, hogy tiszta lelkiismerettel itt is megírhatnánk a végszót: uraim ennyi és ennyi és ekkor - és ez biztos. Nem pletyka, nem kósza infó, hanem a megcáfolhatatlan igazság.
Most már kezdünk semmit sem érteni abból, ami történik.
A mai termés: két (nem hazai) SE marketingest kérdeztünk, és két fejlesztőt Lundból, igaz, utóbbiak nem a közvetlen X10 team tagjai. A rövid válaszok meg is érkeztek délelőtt. A marketinges fiúknak-lányoknak fogalmuk nincs a műszaki adatokról - nem is csodáljuk, nem ez a dolguk -, nekik a piaci start időpontjaként februárt mondtak Londonban és punktum, ők mást nem tudnak: február 10 - Xperia X10, így rímelne is (mondjuk nekünk a január 10 is rímelne...). Aztán ugye emlékszünk a bejelentés utáni egy-két nap káoszára a kijelző adataival kapcsolatban. Akkor a Developer oldalon be is jelentette az egyik ott hivatalosnak tekinthető SE moderátor, hogy a kijelző sajna 65k színmélységre képes (november 4-én ki is vágtuk az X10 White paperjából, hogy ott is 65k szerepel), a hivatalos sajtótájékoztatóban megadott 262k helyett. Tegnap este ugyanott értesültünk arról, hogy az X10 RAM-ja több mint az eddig hivatalosan közölt 256 MB, pontosan 384 MB lesz, amelyből 128 MB csak a grafikus megjelenítésbe segít be. A kijelző pedig 16M színárnyalatra képes, de csak akkor, ha majd az Android 2 üzemel (az a mozaik maradt, hogy majd ekkor dual-touch - vagy népiesen, de pontatlanul: multi-touch lesz). Igyekeztünk kérdezni személyesen is az általunk elérhető két műszakitól, az egyik válaszadó az egyik adatot tudja (262k), a másik a másikat (16M).
Adjuk fel? Nem adjuk fel. Ha valami végleges infóhoz jutunk azt is közöljük, nem csak az egymást cáfoló félhivatalosakat.
Csak azt tudnánk legalább, hogy mikor kapunk végre megbízható és véglegesnek tekinthető hivatalos adatokat...
Az előbbiekkel szoros összefüggésben nézhetünk meg egy újabb X10 videót. Nagyon-nagyon reméljük, hogy az itt látható példány még abból a kezdeti sorozatból származik, amire mi is azt mondjuk: ez így még nem kielégítő az 1GHz-es sebességtartományban. Kell ennek még jobbnak is lennie.
Update gondolatok - kérdések

Olvasóink reakciói alapján mi is feltesszük a kérdést: miért nem lehet hivatalos közleményben normálisan tájékoztatni a potenciális vásárlókat? Elmondva, hogy mi miért van úgy ahogy.
A lehetséges vevőkör túlnyomó hányadának fogalma nincs az Android körüli bizonytalanságokról, arról, hogy a tervek szerint mire lesz képes az X10 az 1.6-os OS-sel és mire lesz képes ha már az Android 2 lesz az X10-en! Nem hisszük el, hogy képtelenség egy ilyen tartalmú sajtótájékoztatót valakinek megfogalmazni, kiadni. Ma a világsajtó azon csámcsog, hogy mennyire lassú az X10, holott nem az már ma sem - a fejlesztők asztalán, és nem lesz az a megjelenés időpontjára. Miért nem lehet legalább egy hivatalos videón szemléltetni a valóságot, vagy a várható látványt? Miért hagyja a cég válasz nélkül - ha már egyszer kiadott a kezéből a sajtónak egy félig kész demópéldány-sorozatot - ezt a helyzetet? Nem lehetne legalább az R1-es - hibás - White papert lecserélni egy újabbra?
Hölgyeim és Uraim! Ismét bemutatunk valami újat a világnak: hogyan kell egy csúcsmodellt agyonvágni a piacra kerülése előtt. Lehetséges lenne, hogy a Sony Ericssonra nem a konkurencia méri a legnagyobb csapást, hanem saját maga?

2009.11.12.

A három csúcsmedell egymás mellett - három operációs rendszer.
Xperia X10 - Xperia X2 - Satio:
Kattints a képekre a nagyításhoz!
HWSW: Sony Ericsson Xperia X2 - saját elődje klónja
Az első hazai Xperia X2 teszt!


A teszthez nem készültek látványos fotósorozatok, menüképek, ami talán érthető is, hiszen a Windows Mobile 6.5 jól ismert az érdeklődők számára, és akik benne élnek a Windows Mobile világban ugyancsak sokat tudnak már az X2-ről is, ha máshonnan nem, akkor a Youtube-on megjelent videókból, vagy a modell hivatalos oldalán olvasható információkból.
A fotók, adatlisták hiánya ellenére sokat megtudunk az - összefoglalónak tekinthető - véleményből, valóban érződik, hogy a tesztelő (Dojcsák Dániel) eltöltött vele egy hetet, nem két-három nap alatt alakította ki azt. Kicsit talán puritán a bemutató, de a közölt vélemény korrekt.
Az értékeléshez egyetlen megjegyzés kell fűznünk. Az "Akadgat" címszó alatt olvassuk, hogy a panelek betöltése során (főleg első betöltéskor) néha több másodpercet kell várakozni. Ez egyébként esete válogatja, másrészt a tipikus X2 használó nem a panelek töltögetésére fogja az idejét pazarolni, hanem a mobil egyéb adottságainak használatával lesz elfoglalva. A panelek felületei arra valók, hogy a tulajdonos kiválassza a neki legmegfelelőbbet, aztán a későbbiek során a legritkábban fogja óránként cserélgetni. A panelek eltérő megjelenése és valóban nagyon szóródó ízlésvilága arra jó, hogy mindenki számára legyen valami, amit kedvencének tekinthet, így többek között találunk a tizenéves korosztály kedvébe járót is, ami(k) esetleg valóban nem tetszhetnek mindenkinek, de ez így van jól.
Az a cím egyébként, hogy az Xperia X2 az elődje klónja, nem hordoz magában semmiféle negatívumot, a WM műfajban minden újabb modell valamiféleképpen valamelyik előd klónja, kevesebb, vagy több fejlesztéssel, így van ez a HTC-től kezdve minden WM operációs rendszerű mobil gyártójánál.
Xperia X10 adatpontosítások 2

Hogyan fogja vissza az Android az Xperia X10 képességeit? Mit jelentenek nekünk a tartalékok a jövőre nézve? X10 vs Motorola Droid.
Mint korábban írtuk, az Android 1.6 - nem mondhatjuk másként - kevés az X10 hardverének. Az X10 Qualcomm chipsetje jóval többre képes mint amit az Android 1.6 a tervezett javítások és az Android 2.0 a javításai után kihozhat belőle. A Google ma még homályos ígéreteire építve állíthatjuk, hogy a 2.1-gyel kezd majd el szárnyalni, illetve a későbbi kiegészítések után. Miben jelentkeznek a tartalékok?
Bár az Android 1.6 - és mint már tudjuk, a ma ismert szárnyaszegett 2.0 is - csak a 16 bites színmélységet támogatja, a képi megjelenítésben óriási kiaknázatlan lehetőségek vannak.
Az X10-ben hardveresen adottak az OpenGL ES 2.0 képességek, csak éppen az Android ma még nem képes csak az OpenGL ES 1.1 API natív és Java támogatására. A Sony Ericsson UX felülete eleve az OpenGL ES 2.0-re épül, amely sajnos ma az 1.6-tal csak a lefelé kompatibilitás következtében képes futni és a Google bevallása szerint sem tökéletesen (az előirányzott javítások között szerepel az 1.6 ilyen tartalmú javításának előirányzata is). A majdan hibamentes Android 2.x esetében láthatjuk majd ezt a kezelőfelületet teljes pompájában és szélsebesen vágtatni. (Mint tudjuk, az X10 eleve az Android 2-vel startolt volna...)
Említettük korábban az Android 1.6 dual-touch képességeinek korlátait, valamint azt is, hogy a Google csak a 2.0-ban teszi meg az első lépést a multi-touch irányába, utóbbi azonban nem működik megfelelően, és a dual-touch sem tökéletes. Az X10 jelenlegi single-touch kezelése változhat, hiszen az UX UI képes a kétujjas trükkökre.
A Motorola Droid az Android 2.0-vel - és ez ma már a vásárlók visszajelzéseinek statisztikáiból is egyértelmű -, nem képes igazán hasznos előrelépést felmutatni a fotózás terén sem. Talán nem lesz képes a későbbiekben sem, mert a hardveres képességei sokkal gyengébbek mint az X10-é. Az X10 számára pedig tartalékul ott vannak a Qualcomm Snapdragon ma még az Android 2.0-ben és a tervezett 2.1-ben is kihasználatlanul maradó képességei: sokkal több fotófunkció kezelése, magasabb minőségű és gyorsabb videó kezelés, a támogatott videóformátumok szélesebb köre stb. A felsorolás folytatható a Qualcomm chipset dokumentált képességeinek teljes felsorolásával, amiket az Android még nem tudjuk mikor ér utól.
Az X10 a hatalmas tartalékok miatt tehát hosszútávú befektetés, ami az igazi hozamokat majd héhány hónap múlva, az Android OS fejlődésétől függő ütemben fogja biztosítani nekünk. A Google-nek nincs más választása, mint a jövőben lépésről lépésre megtenni a szükséges lépéseket és ezzel mindig az X10-et tunigolja egyre feljebb és feljebb.
HWSW: Sminkes és stylist dolgozott az új Windows Mobile 6.5-ön
sg.hu: Az Apple az első számú mobilgyártó a nyereség alapján
Telefonguru.hu: Nokia: ez lesz a jövő - Érdekes vízió, csakhogy 2015-ben talán lesz amiben ettől előbbre fogunk járni, és van ami még valóban utópiának minősíthető. A Nokia jövőképében nem látunk néhány már ma is az ajtón kopogtató újdonságot, mint például a 3D-s közelítésérzékelést és más, a hardvergyártók részéről már kidolgozott, bevezetésre váró technológiát.

2009.11.11.

A nap szenzációja: az Xperia X10 készen van!
Hála Istennek (és informátorainknak), jók voltak az eddigi értesüléseink! Az Xperia X10 visszajelzése a jóváhagyásról ma délután megjelent két ázsiai tesztlaboratórium, és engedélyezési hivatal listáján, az X10i megkapta a megfelelőségi tanúsítványt. Ez nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy az X10 valóban végleges, gyártásba adható állapotban van.
Érdekes szituáció alakulhat ki, ha a szokásos egy havi átfutással megjelenik az FCC oldalán is az engedélyezettek listáján, mivel a cég már benyújtotta az X10 dokumentációját az FCC-hez, sőt ezek szerint a szokásos SAR és egyéb tesztek is készen vannak...
Az eredeti tervek szerint az X10 december elején-közepén került volna az egyik nagy szolgáltató kínálatába az Android 2.0 operációs rendszerrel, aztán jött a hivatalos közlés: csak 2010 első negyedévében lesz a piacon. Ezt követte egy újabb információ, ami az Android 2 végleges, hibamentes kiadásához kötötte a piaci rajt időpontját. Két nappal ezelőtt a Google viszont világossá tette, hogy 2010 januárjára nem lesz képes az Android 2.0 teljes értékű javítására. Ha ezt is figyelembe vesszük, és feltételezzük, hogy nem akarja az X10 megjelentetését a Google hibájából a jövő év első negyedévének végére halasztani, akkor egyetlen lehetősége marad a Sony Ericssonnak, piacra vinni az X10-et az Android 1.6 december 11-i határidőre ütemezett javításaival.
Vagyis? Lehet, hogy decemberben mégis megérkezik az X10 egy némileg kipofozott Android 1.6-tal? Vagy legkésőbb 2010 januárjában egy a Google által átadott nem teljes egészében javított 2.0-val?
Az angol-svéd Ustwo csapatot régen ismerjük már, hiszen ők készítik a Sony Ericsson mobilok Flash Lite menüinek egy részét, és az összes hivatalos Flash Lite képernyővédőt.
Mostanában néhány demóvideót is készítettek. Nézzük meg a kollekciójukat!
Xperia X10:
Satio:
Xperia X2:
Az Android pánik 2. rész

Olyan szépen indult minden, elhittük, hogy az Android lesz a jövő. Ez még mindig nincs kizárva, nagyon reménykedünk, de, hogy az Android még a ma sem, az egyre többek számára lesz világos.
A november elejétől a "beavatott" oldalakról induló Android lázadás, ma már a széles nyilvánosság előtt zajlik. A "Google az Android killer", "Mi ez? Operációs rendszer?", "Hé Google, ne szórakozz velünk!", "Legjobb lenne előlről kezdeni!" és hasonló címekkel megjelenő írások egyre nagyobb nyilvánosságot kapnak, az Androidot eddig dicsőítő oldalak hallgatása is megtörni látszik. Utóbbiak - eddig legalábbis - becsapva az Android fanokat, egyszerűen elhallgatták az Android pánikról szóló híreket.
A legújabb fejlemény? Nyilvánosságra került a Verizon két belső információs füzetecskéje, amiben a Motorola Droid és a HTC Droid Eris jól ismert hibáinak listája olvasható 5 illetve 7 oldalon. November 5-i dátummal!
Lássuk! Motorola Droid: 1., 2., 3., 4., 5. oldal. HTC Droid Eris 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7. oldal.
Ma már nem is kommentáljuk az eseményeket, olvasható itt minden. Akiket érdekelnek az előzmények görgessenek vissza ezen az oldalon.
Még nem megerősített hír, hogy az Android 2 teljes hibajavításai előtt talán december 11-e környékén kaphatnak a boldog amerikai Android tulajdonosok egy újabb OS változatot a Verizontól, amiben legalább olyan hibák megszűnnek, mint például, hogy a zenelejátszóban hol van, hol nincs stop gomb, meg talán mérséklődik a váratlan leállások száma... Ugyancsak mai hír, hogy az Android 2 teljes átdolgozása mégsem fog elkészülni december végéig.
Talán az sem véletlen, hogy egyre több hír érkezik arról, hogy a gyártók saját maguk lesznek kénytelenek a jövőben helyrepofozni az Androidot és saját operációs rendszerként kiadni? Hej Google, tényleg, mi lesz itt?
Windows Mobile hírek

A Microsoft nem kapkodja el. A ma az egyik tajvani gyártótól kiszivárgott hír szerint bár a szoftvercég 2010 első negyedévének végén átadja a gyártóknak a Windows Mobile 7 tesztpéldányait, a gyártói hardver, fejlesztői és felhasználó tesztekre fél évet szán, és csak ez után 2010 harmadik negyedévében indul piaci útjára a WM7.
A Microsoftot állítólag nem zavarja túlzottan a konkurens mobil-operációs rendszerek előretörése, beletörődtek, hogy a piaci részesedésük 10% alá (pontosabban 7-8%-ra) csökkent. A Windows Mobile 6.5-nek lehetnek még apró változtatásai, de a fejlesztők már a 7-essel vannak elfoglalva.
Mint ismert, az első mobil, amit teljes egészében kihasználja a 6.5 6.1-hez képest frissített képességeit, a HTC HD2. Itt jelenik meg először a dual-touch képesség, és a kapacitív kijelzők ilyen célú korlátozott használata. A Microsoft véleménye szerint a 6.5 verzió ezzel ki fog tartani az első félév végéig, aztán egy új világ kezdődik.
A Windows Mobile 7 nem a korábbi OS módosított változata lesz, hanem egy gyökereiben teljesen új operációs rendszer, ami már most felveti a korábbi verziók irányába az inkompabilitás valószínűségét. Szinte bizonyos, hogy a korábbi modelleken nem lehet majd 7-est frissítésként futtatni, még nem dőlt el, hogy lesz-e egy a 6.5-öt és a 7-et összekötő újabb 6.x verzió, a mai állás szerint nem.
Választ kapunk arra a kérdésre is, hogy miért nem zavarja a Microsoftot a ma kialakult piaci helyzet, az Android előretörése és más fejlemények.
Egy név nélkül nyilatkozó tajvani fejlesztő munkatárs szerint: "... a WM7 a jövőről szól. Mostanában omlik össze az eddigi felfogás, a mai operációs rendszerek mindegyike az évekkel ezelőtti alapokra halmozott újabb és újabb rétegekkel, kiegészítésekkel, tartja életben a saját rendszerét, és ma már mindegyik gátja a valós fejlődésnek. Ma éppen ott tartunk, hogy a hardvergyártók azért kénytelenek visszafogni a fejlesztéseiket, mert a legújabb vívmányokat az operációs szisztémák nem képesek követni. Az Androidra ez ugyanígy értendő, rossz struktúrára épül, mire eljut egy magasabb szintre, akkorra ismét lemaradásba kerül. A WM7 alapjaiban egy a jövő várható hardveres fejlődéseire nyitott moduláris rendszer lesz, azaz nem lesz majd gond például a true multi-touch kezelése, amit jelenleg csak az Apple valósít meg, vagy például a WM7-hez azonnal illeszthetők lehetnek a két-három éven belül megjelenő technológiai újdonságok. A Microsoft sokat tanult az elmúlt 2-3 évben és bár most késésben van, jövőre olyan képességeket lesz képes felmutatni amikre a konkurencia csak jóval később lesz képes válaszolni. Sokminden másként lesz mint eddig. A gyártók valószínűleg csak az OS magot és egy felszíni héjat kapnak meg forgalmazásra, néhány Microsoft szoftver mellett, a licencdíj jóval alacsonyabb lesz mint eddig, és a gyártók-fejlesztők nagyobb szabadságot élveznek."

Szépen hangzik, csakhogy 2010 III. negyedéve még nagyon messze van, addig sok minden történhet. Majd hisszük, ha látjuk!

2009.11.10.

Teszt szemle

Az elmúlt néhány nap tesztjei közül feltétlenül ki kell emelni kettőt. Az elsőnek említendő - mi is lehetne más -, mint a GSMArena Aino tesztje. Tehát kezdjük ezzel.

A GSMArena nagyon alaposan körbeszaglássza Ainót, ami nem is csoda, hiszen Aino különlegesség a mai piaci választékban. Aki teheti feltétlenül nézegesse, olvasgassa végig. Sok hasznos információhoz jutnak azok is akik már korábban ismerkedtek Ainóval, akik pedig eddig még nem, azoknak kötelező ez a cikk.
A GSMArena team megszokott hűvös hangulatú tesztjeihez képest most érzünk egy-két fokkal magasabb hőmérsékletet. Aino kicsomagolva - egy táskányi nyalánkság. Éppen ez az amit eddig így kevés helyen olvashattunk, a tesztelők általában darabokra szaggatták a lényeget, vagy a mobiltelefont, vagy a valóban egyedülálló BT fülest, vagy a "kompromisszum" érintőképernyőt elemezték így-úgy, megfeledkezve arról, hogy Aino minden tartozékával együtt az ami, vagyis az értékitélet végén elfelejtik egybetolni a részvéleményeket.
Kiemelünk néhány megállapítást a tesztből. A kapacitív paneles felület nem dual-touch, de a cikkíró szerint nagyon könnyen használható, a kezelési sebességélmény jó. Ezt azért említjük, mert korábban mások éppen az ellenkezőjét állították ennek. Ehhez mi csak egyetlenegy dolgot tennénk hozzá, amit már korábban is írtunk. Aino kijelzőmérete a kapacitív érintőpanel technológia ergonómiailag még éppen használható alsó tartományába esik. Az, hogy más gyártók hasonló, vagy ettől kisebb képátlójú kapacitív érintőpanelekkel teljes funkcionalitást igyekeztek megvalósítani, lelkük rajta, ennek a technológiának az ergonómiai törvényszerűségei attól még nem változtak meg ezeknek a gyártóknak a javára. Szóval, szerintünk is jól van ez így, amit Ainónál látunk. Jól tudjuk, hogy képes Aino függőleges testhelyzetben is érintőkijelzősnek lenni ha nagyon kell (Java alkalmazások minden további nélkül behívhatják ezt az üzemmódot, lásd Opera Mini), de magának a menünek a kezelése sokkal kényelmetlenebb volna touch-olással.
A GSMArena 5. oldalon található videójában látunk is erre pár pillanatot meggyőzésképpen, akkor amikor a használó a csúszkával szeretné nagyítani a kiválasztott fotót. Itt ugye arról van szó, hogy az emberi ujj méretét nem képes egyértelműen felvenni a funkcióhoz a kapacitív technológia. Talán jobb lett volna egy megfelelően nagy "+" és egy "-" ikonra bízni itt a vezérlést, ahogy teszik is ezt már újabban néhányan, mert a használóknak is kényelmes, ráadásul az érintés megtörténtét és/vagy időtartamát könnyebb is regisztrálni mint az elmozdulás irányvektorát kiszámítani. Mi talán ennek a csúszkának az alkalmazását találjuk egyetlen ergonómiai hibának a kezelőfelületen.
Ainó hangszórója a mérési adatok szerint "jó", a hangminőség audio kimeneten mért mérési adatai is a "jó" minősítésnek felenek meg, nem kiválónak, de a jónak elvárt színvonalat vígan hozzák. Érdekes, hogy itt a táblázatban nem csak az audio "vezetékes" kimenet adatait, hanem a Bluetooth headset mért adatait is láthatjuk. A "tiszta" audio értékekhez képest valamelyest romlanak a zajszint mutatók, és jelentősen a sztereó áthallás, ez azonban azok számára aki BT-n fogják hallgatni nem lesz probléma. (Nahát, hogy Aino mérési adatai Bluetooth-on simán megverik például a Samsung M8800 Pixon vezetéken mért mutatóit - ezt nem gondoltuk volna.)
A tesztelő érdekes helyzetbe került, a fotótulajdonságok elemzése után Ainót carmeraphone-nak minősíti, és valóban, ezek a 8 Megapixeles fotók a legjobbak közé sorolhatók.
Mindent nem hozhattunk ide a cikkből, az igazi élmény úgyis az lesz ha valaki végigbogarássza a tesztet. A zárszó is nagyon tanulságos.

Satio vs Nokia N86 - 12 Megapixel 8 Megapixel ellen.

Néhány hónappal ezelőtt az N86 valamiféle etalon szerepet töltött be a mobilfotózásban. (Bár megoszlottak ebben a vélmények, mivel később kiderült, hogy az N86-nak ez a képessége meglehetősen nagy szórást mutatott, végül az internet nemzetközi népszavazásán meg is vonták tőle a jogot a királyi trónhoz.)
A tajvani Sogi fórumában a közelmúlban egy lelkes fotós fejébe vette az összehasonlítását Satióval - vagy fordítva. Mindegy. A lényeg, hogy a fotószakértők most kiélhetik ösztöneiket, összehasonlíthatnak, vagy valamelyik modell képsorait elemezhetik kedvük szerint. Tesztfotót találnak ITT mindenfélét!
Érdekesség, hogy a 3. oldalon N86-Satio-Canon DIGITAL IXUS 870 IS összehasonlításra van lehetőségünk. (Kicsit figyelni kell a cikk képeit, mert az írója nem mindig következetes a sorrendet illetően, itt a 3. oldalon N86-Satio-Canon a sorrend, más esetben hol Satio, hol a Nokia van a bal oldalon.) Költői kérdés: na melyik modell áll közelebb egy digitális kamerához?
A 4. oldalon először ugyanazt a témát látjuk fotózva Satio néhány motívumával, majd néhány effektus hatását. Hurrá! Az izzólámpa mód alkalmazásával szürkületkor elő tudjuk idézni a Samsungok túlszínezett képi világát! (Felülről a második sor jobb oldali képe, mellette látjuk a nappali fényviszonyoknak megfelelőt) Majd ha valaki Samsunggal hasonlít össze, tegye már meg nekünk, hogy ne csak az auto mód legyen a tesztalap, hanem a különböző színhőmérséklet tartományok is! Eláruljuk: megtették már mások, és a népi hiedelmekkel ellentétben a 12 Megapixeles Samsungot nem csak etikailag, hanem kameraképességek terén is legyűrte Satio! A Samsungok koreai hagyománya, hogy auto módban túlszínezett, mesterséges fotókat produkálnak, ha azonban rátérnek a teszterek a motívumokra, megdöbbentő jelenségek tapasztalhatók. Térjünk vissza a Sogihoz.
Rengeteg Satio fotó következik, majd három a Satiósoknak igencsak hasznos fotó. Ugyanaz az esti felvétel automata, éjszakai, majd sport motívumprogrammal. Bár az elsőn némi bemozdulás hatása is látszik, itt is azt tapasztaljuk, hogy az auto mód most sem az igazi, lám mennyivel tökéletesebb az éjszakai mód beállítás, ami logikus is.
A teszter hozzászólása a 4. oldallal véget ér, utána az olvasók következnek. A végkifejlet a szokásos, van aki bejelenti, hogy Samsung kameramobillal többet nem verik át, van akinek a Nokia N86 fotói jobban tetszenek...

2009.11.09.

Ismerd meg a Sony Ericsson GreenHeart programját - magyarul!

2009.11.08.

Az Android pánik

Ez a szösszenetünk sokaknak csak úgy lesz érthető, ha előtte elolvassák 11.03-án a "Két kérdés - és félig hivatalos válaszok" címmel olvasható előzményeket, de ide tartozik a 11.05-i "Néhány Xperia X10 adatpontosítás" cím alatt tett néhány megjegyzésünk is.
Itt mindjárt el kell mondanunk, hogy tévedés ne essék, mi nem vagyunk Android ellenesek. Mi is valljuk, hogy a jövő útja egy a lehető legnagyobb mértékben nyilvános szabad forráskódú mobil operációs rendszer. De csak akkor, ha az valóban találkozik a mobilgyártók és a felhasználók érdekeivel, és nem csak egy cég önös üzleti céljainak felel meg. Mostanában sajnos akárhogy gúvasztjuk a szemünket, már nem látjuk, hogy az Androidnak köze lenne az eredeti célokhoz. Szeretnénk az ellenkezőjét látni, de akárhogy próbáljuk elfogulatlanul szemlélni az eseményeket a mai Android képlete nem az eredeti egyenletre épül.
Napjainkban ott tartunk, hogy a Google ég mint a rongy. Miért? Két dolognak minimum nem felelt meg az elmúlt időszakban: a nyilvánosság és a szabad forráskód elvének. Talán furcsa, hogy ezt az eszmét hirdető Google szemen köpte saját magát? Talán, de a jelenség mögött ott rejtezik a kemény biznisz, amely mostanában megelőzte az eszme fontosságát, és most ez visszaütött, de rendesen.
Kezd világossá válni a helyzet. Ma az egyetlen elfogadhatóan működő Android OS az 1.5-ös verzió. Kijött az 1.6-os, amiben a Google biznisz elemeinek dominanciája mellett egy valódi újdonság volna: a korábbinál több kijelzőméret és néhány újabb szabvány támogatása. A kijelzőtámogatás enyhén szólva nem jött be, neki is állt mindenkit félresöpörve a Google saját maga újraírni ezt a fejezetet, és váratlanul kidobta az Android 2.0-t. Itt végképp összedőlt minden, nem üzembiztos a dual-touch, multi-touchról meg egyáltalán nem beszélhetünk (Android OS esetében még hosszú ideig nem is fogunk!), és ... nem jó a kijelzőméretek támogatása sem, azaz, a magban az 1.6-hoz képest újraírt részletek nem, hogy javultak volna, rosszabbá váltak. Hogy lehetséges ez? Hát úgy, hogy most már szó sem volt nyílt fejlesztésről, a minimálisan szükséges nyílt tesztelésről pedig pláne. Pontosítsunk azért, a gyártócégek természetesen tesztelték a 2.0-t, és kétféle módon reagálhattak a Google őket is semmibe vevő magatartására. Vagy elállnak az Android 2-től, vagy ennek egy lebutított változatát hozzák forgalomba ha már nincs elegendő idő a visszatáncolásra. Mivel a kijelzőméretek kezelése az 1.6-nál nem jó, a 2.0-nál pedig még rosszabb, a gyártókat a legfájóbb ponton, a grafikus látvány sebességérzeténél éri a sorscsapás.
A Google az eseményekről először napokig-hetekig hallgatott mint a sír. Az Android fejlesztői blogokban azonban kirobbantak a hírek a 2.0 elemi hibáiról, megjelentek a buglisták, amikből nyilvánvaló, hogy az 1.5-től kezdve súlyos bajok vannak. A Google nem maradhatott csendben tovább, és bár a 2.0 megjelenésének pillanatában már tucatszámra olvashattunk a cégen belül kitört pánikról, a hét végén a hallgatás után a Google előadta a "nézzétek csak mi milyen gyorsan fejlesztünk!" produkciót, és a korábbról már ismerteknek megfelelően, bejelentette, hogy már dolgozik is az Android 2.1-en. Hűha, nahát, ez igen!
Miután ezek az információk nyilvánosságra kerültek, kíváncsian vártuk a november elején bejelentkező, pontosabban piacra kerülő Android modelleket, különösen azt, hogy a Motorola mit lép mindezek ismeretében. Na, ma már ismerünk két november 6-i újdonságot. Mindkettő ezen a napon érkezett az amerikai piacra. Itt a Motorola Droid, és a HTC Droid Eris (utóbbi a régi motorosnak számító Hero klónja Amerikába szánva)! Nézzük csak meg az OS-t mindkettőben! (A HTC a Hero poént így eddig már legalább három változatban sütötte el, informálódj ITT! De kellett is átcsomagolni, mert a Hero tulajdonosokat a guta ütné meg ha tudnák mennyibe kerül ma a Droid Eris.)
Motorola Droid:
HTC Droid Eris:
Szegény Motorola számára már nem volt visszaút, és Droidja 2-es. A lebutított, az, ami a fejlesztői blogok sacca szerint legalább 30%-ot lassít a rendszeren. Mivel a tények tények, jött egy új duma: ez az Android 2 a Motorola számára készült speckó változat. Ezen egymás hasát fogják röhögtükben a szakemberek. Ez van. Az 1.6 se végzi a dolgát tökéletesen a Sony Ericsson X10 alfa példányán, de kérem a Motorola Droid állítólag egy végleges példány! A "spéci" lebutított, emiatt valamiért meglassult Android 2-vel megszívja a Motorola rendesen, hja kérem az elsőségnek ára van. A Motorola 550 MHz-es processzora ezzel a rendszerrel a csigák Forma 1-ében indulhat. Ráadásul a browsert, a fotózást és még egy-két apróságot leszámítva felesleges is a Motorola modelljében, mivel éppen a leginkább várt néhány újdonság nem üzemel. Nézzük meg a MobileBurn videóját ITT, a HTC Droid Eris videóját pedig ITT.
A HTC esetében sok kérdés merül fel. A Droid Eris miért nem 1.6? Miért 1.5? Ennyi idő után nehezére esne a HTC-nek tuningolni a Herot egy picit? Legalább 1.6-nak illene lennie, ha már az Android 2 frissítést is beígérte a Hero-ra a HTC - állítólag. Vagy mégsem erről van szó? A választ olvashatjuk a HTC Tattoo fórumokon. A Tattoo-n Android 1.6 található, és fagy mint a talajmenti, gyakorlatilag használhatatlan. Ez is a már írtakat igazolja? A HTC megpróbálta az Android 1.6-ot, neki lehet, hogy muszáj volt, nem jött be. Talán nem is véletlen, hogy az utóbbi időben az Android mobilokhoz legtöbbet értő HTC inkább megállt, és ugyanúgy várakozik mint a többiek, és pótcsekevésként egymás után dobta piacra a WM modelljeit: Imagio, Touch2, HD2, Pure, Tilt2, minden variáció adott.
Most is mondjuk, hogy a kialakult helyzet ellenére jönnek majd az 1.6-os és 2.0-s Androidok, ezek bizonyára működni is fognak valahogy, csak... igazi értelmük valamikor december végén lesz, mert a Google akkorra ígérte a hibajavításokat (bocsika: új fejlesztéseit). Addig nem érdemes új Android vásárlásán gondolkodni.

2009.11.05.

Néhány Xperia X10 adatpontosítás.
A jövendőbeli vásárlókat érdeklő minden kérdésre nem kaptunk kielégítő választ a 3-án megtartott sajtótájékoztatón, az akkor bemutatott - hibás - műszaki adatsorból, majd később zavarokat okozott a cég hivatalos oldalain megjelenő néhány egymásnak ellentmondó adat. Az elmúlt két napon sok kérdésre ma már egyértelmű válaszokat kaptunk több forrásból is. Ezekből emeltük ki a legfontosabbakat.

A legnagyobb problémát a kijelző tévesen közölt adatai jelentették - nekünk is, mert a szerintünk vélelmezett kijelző és érintőpanel együttes képességei nem stimmeltek a sajtótájékoztató közlésével. Nos, sajnáljuk, de a most már végleges, pontos és hivatalos specifikáció szerint a kijelző színárnyalatainak száma 65k, azaz 65.536, és nem a bejelentett 262.144. A kijelző érintőpanelje egyébként valóban "ásványi üveg" felületet kapott, ami karcállóságot, hosszú élettartamot jelent számunkra. Emellett a kijelző érintőpanelje több bevonatréteggel is rendelkezik. A kvarcüveg panel kívülről egy az ujjlenyomatok megakadályozását célzó tapadásgátló bevonattal rendelkezik, az üveg hátoldalán pedig olyan bevonat van, ami javítja a ráeső napfény esetében a láthatóságot. Az X10 sajtótájékoztatóra érkező példányai csak a single-touch, azaz egy ujjas érintésvezérlésre voltak képesek, holott a cég egyik munkatársának mai közlése szerint a Sony Ericsson kezelőfelület fel van készítve a dual-touch vezérlésre. (Ezeket a szakkifejezéseket szándékosan használjuk, nem szeretnénk pontatlanok lenni, miként a sajtó túlnyomó hányada a "multi-touch" megnevezés használatával.)
A gond részben összefügg az Android 1.6 illetve a 2.0 verziók tesztelt valós képességeivel. Arról van szó, hogy az Android 1.6 és 2.0 valami miatt sajnos nem képes minden érintőpanel gyártmány megbízható kezelésére, pontosabban a panelek controller áramkörei és a CPU közötti folyamatok pontos összehangolására. A probléma a Qualcomm szerint nem a hardverek oldalán jelentkezik, egyértelműen az OS belső hibája. Az 1.6-ban a dual-touch több panellel képes volt együttműködni, néhánnyal nem. A helyzet tovább romlott a 2.0 esetében, és a Google által bejelentett újabb OS szolgáltatások egy része, így például a három érintőpont kezelése pedig egyértelműen nem használható megbízhatóan.
Sajnos a jelen pillanatban el kell fogadnunk azt a tényt, hogy az Android 2 sem képes még valódi multi-touch kezelésre. Ez talán sokakban meglepetést kelt, de a tény ez. Összefoglalva a félreértések elkerülése végett: az Android 1.6 és 2.0 hibamentesen csak dual-touch üzemre képes, és erre sem kivétel nélkül minden gyártó érintőpanelje esetében a Qualcomm szabványos CPU illesztési felületén. A Sony Ericssonos fejlesztő munkatárs magyarázata szerint ezért maradtak egyelőre a single-touch üzemmódnál, azonban abban a pillanatban amikor a Google javítja az Android 2 hibáit, az X10 is képes lesz a dual-touch üzemre, és ekkor néhány kedvező változást is láthatunk majd a megismert kezelőfelületen.
A jelenlegi UX kezelőfelület és az érintőpanel alá minden további probléma nélkül "alá lehetne tolni" az Android 2-t. Ma még nem arról van szó, hogy lesz-e lehetőség az 1.6-ről 2.0-ra updatelni, mert remélhetőleg a Google az X10 sorozatgyártásba adásáig képes lesz egy kényszerből nem lebutított és emiatt sokkal lassabb OS helyett egy hibamentes OS-t adni a gyártóknak, amennyiben így lesz, akkor az X10 már az Android 2.x-el fog megjelenni.
A Satio esetében tapasztalt akkumulátor problémák után (lásd 10.28-i közlésünket) sokan tanácstalankodtak az X10 üzemidejének kérdésében. Ma már egyértelmű, hogy az X10 1.500 mAh-s akkumulátort kap és az akksi rendelkezésére álló hely megegyezik a korábbról jól ismert BST-41 méretével, így szinte biztos, hogy az X10 a BST-41-gyel indul a piacra. 1.500 mAó-s akkunk lesz tehát egy nagy, de energiatakarékos kijelzővel, aminek a képi tulajdonságai mégis kiválóak lesznek, mert a kezelőfelület majd kihasználná a hardveres gyorsításban rejlő lehetőségeket.
Az Android 1.6 és így az X10 is támogatja elvileg az Open GL 2.0 szabványt, láthatunk is ennek bizonyítékaként egy demófilmet.

Kurara ismét, ezúttal trükkösebben.
Egy görög oldalon - amely egyébként érdekes hírforrás - megjelentek újabb Kurara "élőfotók". Nézd meg ITT ezeket! A "fotókat" mi nem minősítjük, van némi baj az alkotó izometrikus szemléletével, nézzük csak meg Kurara és a Coca Cola doboz egymáshoz viszonyított arányait, mondjuk az első és az utolsó képen.

2009.11.04.

Letölthető az Xperia X10 White paper-je. Sajnos ismét az őrületbe kergetve azokat akik pontos tájékoztatást szeretnének adni a részletekről. Az X10 Revision 1 WP hivatalos adatközlésében visszamaradt néhány szabvány adat, ami az Android 2.0-re utal, és sántítanak, megkérdőjelezhetők alapvető adatok. Ismét idegeskedhetünk egy sort a cégen belüli összehangolatlan tevékenységek eredményén.
Legutóbb Satio és az X2 esetében a sajtótájákoztatón hangzottak el félrevezető adatok, és meg is jelentek a sajtóközleményben, most pedig a hivatalos adatközlésben? Az a kívülálló aki nem követi naprakészen az eseményeket, lassan el jut oda, hogy nem tudja melyik adat igaz, melyik nem. Bosszantó.
Az Xperia X10 White paper INNEN tölthető le. Ebben a kijelző adataként például ez szerepel:
A helyzet már-már komikus, mert az X10 hivatalos oldalain pedig ezt láthatjuk:
Egyre több hír érkezik egy ma még titokzatos jövevényről, akit Kuraranak hívnak.
Kurara
Ami eddig a pletykákból ismert az mindössze annyi, hogy Kurara 3,5"-os képátlójú AMOLED kijelzővel, érintőpanellel, 8,1 Megapixeles kamerával van ellátva, és Symbian S60 OS látja el az operációs rendszer feladatait.
Forrás: PhonesDB, SEMC Blog

2009.11.03.

Bemutatkozott az Xperia X10!



Xperia X10
Xperia X10
Fussuk át a nem hétköznapi adatokat!

Processzor: Qualcomm Snapdragon QSD8250 1GHz
256MB RAM,
1 GB belső memória
Operációs rendszer: Google Android v 1.6* (Donut), Sony Ericsson UX kezelőfelület
Kijelző: 262.144 színű 4"-os karcolásálló 480x854 pixeles (WVGA) kapacitív TFT érintőképernyő
8,1 Megapixeles kamera autofókusszal, 16x digitális zoom, arc és mosolyfelismerés, Geo-tagging, fotó és videó képstabilizátor, fotó és videó feltöltés, touch fókusz, LED vaku, videófény
3,5 mm audio jack
BT 2.1 szabvány (A2DP)
Micro USB-csatlakozó
Wi-Fi
Memóriakártya-támogatás: microSD
A-GPS
Google Maps
Wisepilot
Automatikus elforgatás
Mozdulatvezérlés
Ébresztőóra
Számológép
Naptár
Flight mode
Telefonkönyv
Infinite gomb
Világ óra
A Sony Ericsson Timescape
Sony Ericsson Mediascape
Sony Ericsson Home + clock widget
Sony Ericsson Sync
Android Market
Gmail kliens
Google Calendar
Google Maps with Street View
Google Talk
Google Voice
Hálózati hely szolgáltató
Beállítás varázsló
YouTube kliens

Színválaszték: Sensuous Black, Luster White

Méret: 119 x 63 x 13 mm
Súly: 135 gramm

Tartozékok: BST-41 1500 mAh akkumulátor, USB töltő, hordozható sztereó kihangosító, 8GB-os MicroSD kártya

Opcionális tartozékok: MW 600 Hi-Fi vezeték nélküli fejhallgató FM rádióval OLED kijelzővel, AN300 autós töltő, ET902 Screen protector

Hivatalos megjelenési időpont: 2010 I. negyedév.

Az Xperia X10 magyar oldalán tovább ismekedhetsz az újdonsággal!
Az MW600 magyar oldalát ITT nézheted meg!

* Megjegyzés: A hivatalos közleményben az Android 1.6 (Donut) szerepel, a végleges kiadásban a 2.0 hibajavításai után az Xperia az Android 2.0 R.x verzióját fogja tartalmazni, az OS frissíthető a 2.0 újabb verzióira.

A külön megvásárolható MW600 BT fejlhallgatóról már egy promo videót is közölt a cég:

Két videó a legilletékesebbektől. Először Sumit Malhotra beszél az Xperia X10-ről, majd ezt követően Erica Cato Markus bemutatja nekünk az X10 Timescape és Mediascape felületét! A második videó biztosan érdekesebb lesz mindenki számára. Feltétlenül nézd meg!
A GSMArena egy rövid összefoglaló mellett bemutatja a Timescape kezelőfelületet is:
A GSMArena bemutatóját ITT olvashatjuk!
Két kérdés - és félig hivatalos válaszok

1. Az első kérdés. Írtuk korábban, hogy az Android 2.0 R1 (Eclair) verziója különös módon került nyilvánosságra. Meglepően hirtelen. Senki sem számított arra, hogy november elején engedélyezi a Google és az OHA a nyilvánosságát, miután minden gyártó panaszkodott az operációs rendszer újabb fejlesztéseinek rengeteg hibájáról, és a fejlesztői fórumokon is a sok bizonytalanság miatt valamikor a jövő évre datálták a 2-es stabil üzemét.
Az, hogy a gyártóknak a Google-ra gyakorolt nyomására, vagy a Google-nak a gyártókra gyakorolt nyomására alakult így a helyzet nehéz kideríteni. Az tény, hogy a gyártók között talán túlságosan is felizzott a verseny, mindenki még novemberben - számítva a karácsony előtt szokásos vásárlási, ajándékozási láz bizniszére - tervezte a saját új Androidját bemutatni és minél előbb piacra dobni.
Akár így, akár úgy hibáztathatók a felek, a felelősség nagyobb része a Google-é! Több fejlesztői fórumon olvashattunk korábban - és nyilván nem csak mi - a 2.0 elemi hibáiról, instabil kijelzőkezelési jelenségekről, fagyásokról, az új hardveres szolgáltatások zavaros működéséről. Pechünk volt amikor erről írtunk, mert már aznap érkezett a hivatalos bejelentés: publikus, és gyártásba adható az Android 2.0. Ki gondolta akkor, hogy a gyártók által jelzett hibák jelentős része mégsem lett javítva ebben. Biztosan állítható pedig, hogy a Motorola, a Sony Ericsson és esetleg mások is értesítették ezekről a Google-t.
Más gyártók? Ugye érkezett már a piacra egy modell, ami nem hivatalosan a 2.0 verzióval lepte meg pár hete a piacot. Mint tudjuk, a gyártó kénytelen volt visszavonni a gyártmányát. Letölthetők már egyes frissítések is. Most jön a gyártók felelőssége. Kiváncsiak leszünk kik dobják be új modelljeiket a mély vízbe a 2-es Androiddal. Lesznek ilyenek! (Az is lehet, hogy belül letiltják a hibás OS szálakat...) Mi az egyik legmegbízhatóbbnak ismert Android blogból úgy tudjuk, hogy nem a 2.0-nak kellett volna megjelennie, hanem az 1.6 egy javított verziójának, miután az 1.6-ba lényegében komolyabb fejlesztés nem kerül be, kizárólag a Google saját üzleti érdekeivel összefüggő szolgáltatások, és mert a kijelzőméretek emulációja sem jó az 1.6-ban! Emiatt a külső szoftverfejlesztők közül rengetegen jelentették be, leállnak a fejlesztéseikkel amíg a Google nem stabilizálja a helyzetet. (A kijelzőméretek ügyében lehet valami, mert szinte mindenütt azt olvastuk, és nem csak akárhol, hanem a Google oldalán is, hogy az 1.6-hoz képest a 2-esben valóban teljesen újraírták ezt a részt...)
Mi mindig is féltünk az Android körüli zűrzavaros jelenségektől, ennek többször hangot is adtunk. Most sajnos beigazolódott az egyik félelmünk. Túl sok a kockázat abban a formában ahogyan a Google kezeli ezt az operációs rendszert. Hatalmas szükség lenne az Androidra, ezt mindenki sejti, és nyilatkozza is, hogy a nyílt forráskódú operációs rendszereké a jövő. Sajnos mégsem ennek a vágynak a szellemében alakultak a dolgok. Talán mégis azoknak volt igazuk, akik nagy bajnak tartják, hogy az Android egyre kevésbé nyílt, és egyre inkább Google? Most úgy tűnik, sikerült a sokat szidott Windows Mobile teszteletlenségi színvonala alá menni. Vagy éppen a piaci verseny elkorcsosulásának vagyunk a tanúi?
A Google és az Open Handset Alliance eddig brutális hardvereken hatalmas összegekért szórakozott a pénzünkkel, a Google javát inkább szolgálva mint a mobilosokét. Nem tudom olvassák-e mások azokat a híreket, hogy olcsóbb mobilokba tervezett olcsóbb hardvereken ugyanaz az Android nem annyira szélvészgyors ahogyan gondolánk? ... Viszont éppen a Sony Ericsson tervez ilyesmiket a kínálatába 2010 első félévében.
Ezek után még kiváncsiabbak vagyunk a fejleményekre!
Novemberben sorban jönnek az Android 2-es operációs rendszerrel "fémjelzett" modellek. Még szerencse, hogy ezek olyan árkategóriába esnek, hogy akik megveszik, megengedhetik maguknak, hogy évente legalább egyszer költsenek ennyit egy mobilra. Nekünk, akik ezt nem engedhetjük meg magunknak, marad a kivárás, az óvatosság, a türelem.
Ma már meg is jelentek az első nyilvános fejlesztői jelentések az Android 2-ről! Alapvető hardverkezelési hibák, tekintélyes buglista! Ezek után kérdéses, hihetünk-e az Eclairral kiadott modellekben!
A mai hírek - miután nyilvánosságra kerültek a 2.0 R1 fatális hibái -, máris arról szólnak, hogy a Google mindent elkövet a hibák javításáért, és talán még az év végéig elkészül a 100%-osan működőképes 2-es, ami talán már 2.1 néven jelenne meg decemberben. Az előbbiekről sok helyen olvashatunk, például ITT!

2. A második kérdés. Az X10 adataiban nem szerepel a kijelzőnél az a fogalom, hogy multi-touch. (Ez elsősorban az érintőpanel képessége, és csak ezután a chipseté, aztán végül az OS-é, majd legvégül az erre ráragasztott kezelőfelületé.) A chipset is képes lenne erre. Sajnos a gondokat az első kérdés környékén kell keresni. Készülő cikkünkben éppen azzal foglalkoznánk, hogy hogyan verik át a pénzes vásárlókat egyes gyártók a "multi-touch" fogalmával. Még pár nap és elkészül cikkünk, addig higyjük el, hogy az a multi-touch amire a gyártók ezt mondják, mert utána sokan csalódni fognak.
LÁTOGASS EL A MyPhoneExplorer OLDALÁRA!
Personalized wallpapers and screensavers for mobile phones
KÉSZÍTSD EL SAJÁT CSENGŐHANGODAT!
KERESD MEG KEDVENC HANGEFFEKTUSODAT!